- Kezdőoldal   Apró   Fórum   Humor   Mobil   myPage   Modell   Randi   Erotika  
 
Nap képe
Nap vicce




 
Kezdõoldal - Tudomány - Historix
Erdély magyarjai
/2005-03-15/  << Nyomtatható verzió >>
Még a trianoni békediktátum előtt történt, hogy román csapatok beözönlöttek Erdélybe és elfoglalták azt. A magyar kormány képtelen volt bármiféle védekezésre, s annyira bízott az Antantban, hogy meg sem kísérelte igazán. A haza elvesztése, a reménytelenség csodálatos verseket szült Remenyik Sándor tollából. Végvári néven publikálta verseit, s annyira népszerűek voltak, hogy szinte mindenki tudta idézni azokat. Most két (szerintem) legszebb versét szeretném az olvasók figyelmébe ajánlani.

Végvári (Remenyik Sándor): Erdély magyarjaihoz

1.                                                          2.
Hadd jöjjön hát, aminek jönnie kell     Nagy szalmatüzek lángjából marad
Idők lavináját elernyedt karok             Szívünkben egy marék izzó parázs
Ha többé fel nem tartják!                   Égő világoknál ezerszer izzóbb
De mi simuljunk össze magyarok!       És izzóbb nála nem lesz semmi más.
Kiáltó szó ha nem lehettünk már:        Egymás szíve falán, végzetünk éjén
Egy titkos társaság legyünk!               Egy néma jelszót kopogtatunk.
Kivándorolni elbujdosni? Nem!            Mint a jeladást a katakombák mélyén:
Mi innen nem megyünk!                    „Magyarok maradunk!”

3.                                                         4.
Idők mélyén vajúdhat sok halál,                   Virrasztottunk mi teszhalottat már
Sok minden meglehet,                                A lefojtott szó erősebb a jajnál  
De oly koporsót nem gyárt asztalos,             Nyílt szónál több az allegória
Mely minket eltemet.                                  S a vértezett szív a vértezett karnál
Magyar bárdok ajkán csak újra hajt             A lefeszített rugó izmai
Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk    Nem engednek, de erőt gyűjtenek lassan,
S romolhatatlan erőnk árja zeng:                Nagyobb erőt szül nagyobb elnyomás,
„Örök az élet bennünk!”                              Míg döngve visszapattan.

5.
Virrasztottunk mi teszhalottat már.
Álltunk sok vihart nekünk ez sem új.
Ha kiszaggattak új gyökeret vertünk,
Mi tudjuk mit jelent: balszél, ha fúj.
Nem tagadom, jöhet még zord idő,
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak szívünk fog verni.

De magyarul fog verni!
1918 októbere
Eredj, ha tudsz!
( Egy szívnek, amely ugyanúgy fáj, mint az enyém)
Ennek a versnek eredetijét nem ő írta, de ő tette hallhatatlanná. Eredetijét egy vasutas írta. Remenyik Sándor: Romon virág című kötetében a Kiadom a részed című versében állított emléket neki.

Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd sorsod hordanod.
Eredj …
Szállj mint a fecske, délnek
Vagy északnak, mint a viharmadár
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat,
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott,
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a márványtengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték,
S hegyeken tengereken túlra hordták …
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett;
Inkább, semmint hordani ezt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom,
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma láz, lappangó féreg.
De itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
A kanóc része, a lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben
Míg a keservek lőporához ér,
És akkor ! …

Még nem tudom;
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.

1918. XII. 20.



  Kapcsolódó cikkek
- Baltikumi mozaikok 3.
- Baltikumi Mozaikok 2.
- Baltikumi Mozaikok I.
- A gyilkos jutalma
- A Bach-korszak élete
- Történetek Lincolnról
- Világháborús emlék
- A csodaszarvas története
- A Fokker repülőgép harci alkalmazása
- A goliard költészet
 
Bejelentkezés
Név:

Jelszó:

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Keresés

rovaton belül
Keress


Randi

Impresszum   Médiaajánlat   Partnereink
© 2005 Debreceni InfoPortál