Debreceni InfoPortál
©  2004  dip.hu  Minden jog fenntartva.
Megint "ünnep"... - / 1956. október 23.  /
Talán nem vagyok egyedül azzal a gyomorszorító érzéssel, hogy már megint itt egy "ünnep", és nem tudhatjuk, mit hoz nekünk...
/2007-10-23/
Szeretném hinni, hogy méltósággal teli emlékezés hatja majd át, és azok, akik az utcát választják az ünneplés helyszínéül, egy szál virággal mennek, felkeresve valamelyik 1956-os emlékhelyet. Komoly beszédekben idézik fel a forradalom eseményeit, a történéseket, amelyek még ma sem állnak egész tisztán előttünk. Szeretném hinni… bízni ebben.
 

Tudjuk mi,  debreceniek, hogy ezen a napon a pesti eseményeket jóval megelőzve városunkban már összegyűlt az egyetemi fiatalság, megszövegezték és pontokba szedték a követeléseiket? Tudjuk azt, hogy a város belseje felé vonuló menethez az egyetem oktatói közül is többen csatlakoztak? Éppúgy, mint egykor a Márciusi Ifjak, nyomdába akarták juttatni a pontokat, melyek nagy része nemcsak az egyetemi reformokra vonatkozott, hanem az országos gondokról merészelt szólni: a parasztokat kifosztó beszolgáltatási rendszerről, a sajtó- és szólásszabadságról, és igen, a legkényesebb kérdésről is, a szovjet csapatok  magyarországi tartózkodásáról, megfogalmazva a távozásuk iránti igényt. 

Buda Ferenc, aki az események résztvevője volt, így írt erről:

„…Máig sem rögzült a köztudatban: (…) Debrecen egyetemi ifjúsága a pestiekhez képest legalább egy fél nappal korábban kezdte a maga forradalmát.”

Buda Ferenc: Jégzajlás, rügyfakadás, tűz / LÁTÓ Szépirodalmi Folyóirat, 2007. okt./

A tüntetők egy része a Vagongyár felé fordult, hogy a munkásokat is maguk mellé állítsa. A többiek a Kollégium előtti teret töltötték meg, elhangzik Petőfi verse: „Még kér a nép...”

A lelkesedés egyre nő, ahogyan a tömeg is. Előkerülnek a nemzeti színű lobogók, az emberek érzik, hogy valami nagyszerű, sorsfordító esemény részesei. Persze a Kossuth utcán is gyülekeztek, hiszen ott állt már akkor is a Megyei Rendőrkapitányság épülete. Itt dördültek el  a lövések, amelyeket a székházból kivezényelt fegyveresek a tömegbe célozva adtak le. A csodával határos, hogy mindössze két halálos áldozat volt, bár a sebesültek számát ma sem tudjuk pontosan. „Az első este két áldozatán kívül egyébként Debrecenben több életet nem oltott ki fegyver a forradalom alatt.”  /Buda Ferenc/

Erre a két áldozatra és a nap eseményeire emlékezhetünk, ha a Kossuth utca 8. szám alatti emléktábla megkoszorúzásában veszünk részt október 23-án.


Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Petőfi Sándor

Fotó: dbvk.hu
Debreceni   polgárként átéltük-e valaha azt a büszkeséget, hogy városunk 1956-ban is – mint a nehéz időkben mindig – élen járt a változásokban? Szerintem, erre a büszkeségre kellene megtanítani a gyerekeinket is, és akkor talán megértenék, hogy a Pesten zajló ünnepségek éppúgy, mint a mi megemlékezéseink  egy nagyszerű kor nagyszerű embereiről szólnak. Talán érdekelni kezdené őket, mi is történt, és megkérdezgetnék szüleiket, nagyszüleiket, hisz oly sokan élnek még a szemtanúk közül: „Meséljétek el, ti hogyan éltétek meg ezt a kort!” Akkor talán az iskolai ünnepség nemcsak szép lehetne, hanem valóban tisztelgés az elődök tettei előtt.

Itt az ünnep újra. Rajtunk múlik, hogy milyenné tesszük. Jó lenne egyszer már felszabadultan, méltón ünnepelni. Jó volna, ha senki nem sajátítaná ki ezt a napot, hogy az amúgy is meglévő problémáinkat felemlegesse. Ha hagynák végre az embereknek, hogy sajátjuknak érezzék az ünnepet. Remélem azt, hogy nálunk, Debrecenben semmiképp nem felejtik el a most 90 éves Szabó Magda szavait:

„Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberekről a bőrt.”

Szerintem ünnepelni is csak így szabad. Úgy remélem, hogy ennek szellemében végre nyugalmas ünnepünk lesz.

Bakó Irén